Hali! Bocsi, nem ezt akartam először felrakni, de csak ma esett le. Ez az a novella, amit Meli pályázatára írtam. A VA-s pályázatosat is kiteszem ez után. Jó olvasást, és kérlek írj néhány szót, vagy mondatot hozzá. PUSSZ
A
NAGY Kérdés
Már másfél év telt el, azaz eset
óta, hogy vége lett a „megszállásnak”. Hajókra szállt a fajtám, és lassacskán
elhagyták a Földet. De én itt maradtam. Ezt a bolygót választottam az
otthonomnak ott a vulkán belsejéen, és ezt azóta sem bántam meg. Egyáltalán
nem. Jamie azóta szinte felnőtt lett, Jared és Melanie összeházasodtak, én és
Ian meg összeköltöztünk. Egyelőre. Egy kisvárosban lakunk egy társasházban.
Fölöttünk egy emelettel Jaredék. Szerencsére Ian talált munkát. Igaz győzködnöm
kellett egy kicsit, mert nem akart itthon hagyni szinte egész napra egyedül, de
mikor közöltem vele, hogy akkor mégis miből akar megélni, és eltartani egy
családot egyből nekiállt keresgélni. Nem valami nagyszám, de legalább van
állása. Egy autószerelő-műhelyben dolgozik. Meg a szomszédoknál, ha valamijük
elromlik, eldugul, vagy eltörik. Ha jól tudom, most is ott van valamelyiküknél,
és mosógépet szerel.
Jelzett az óra, így kivettem a
sütőből a húst, és utána a rizst is megkevertem, nehogy odaégjen. Hallottam,
ahogy a bejárati ajtó kinyílik, és egy mosollyal az arcomon mentem ki a
konyhából, de nem Ian jött meg. Jamie volt az. Elég volt egyszer ránéznem, és
tudtam, hogy valami baj van. Nagy baj. Lehajtott fejjel, lassan lépkedett
felém, majd a nappali előtt elmenve bedobta az iskola táskáját. Észrevett, és
szinte a karjaimba vetette magát. Amint szorosan átölelt, és arcát a vállamba
fúrta és elsírta magát. Magamhoz szorítottam, miközben a hátát simogattam, és
kicsit ringattam magunkat.
- Mi történt? – kérdeztem miközben az asztalhoz ültettem, és
felöntöttem vízzel a rizst, hogy megfőhessen.
- Kaptam egy igazgatóit. – szólalt meg halkan, és majdnem
kiesett a pohár a kezemből, amiben Jamienek adtam vizet. Elkerekedett a szemem,
annyira megdöbbentem, mert eddig minta tanuló volt, és soha semmi gond nem volt
vele a suliban. Leültem vele szembe, és megfogtam a kezét.
- Miért? – Rám emelte tekintetét, de nem mondott semmit. Egy
darabig tartotta a kontaktust, majd megint lehajtotta a fejét, és nagyon halkan
mormolt valamit. Háromszor meg kellett kérdeznem, mert még mindig nem akarta
hangosabban mondani. Majd mégis megértettem. De nem tudtam felfogni. Ezt honnan
tudnák? Hiszen nem mondtuk el senkinek. Pont ezért. Mielőtt azonban
kinyithattam volna a számat, megint kinyílt az ajtó, és most már tényleg Ian
jött meg. Amint meglátott minket az asztalnál, egy pillanatra megtorpant, majd
mellém jött és adott egy csókot a számra. Jamie előtt soha nem vitte túlzásba.
Levette a kabátját, majd kivett egy üveg sört a hűtőből, és csatlakozott
hozzánk.
- Na, mi van öcskös! Történt valami a suliban? – majd
kortyolt egy nagyot. Jamie kinyitotta a száját, de gyorsan az asztal alatt a
lábába rúgtam.
- Áúúúúgy ahogy eltelt a nap. Kicsit lassan, meg nem is
beszéltem senkivel, és nem is mondott senki semmi olyat, ami miatt
verekedhettem volna. – De megváltoztatta a mondani valóját, ahogy a szemembe
nézve meglátta, hogy tiltakozok ellene, és kicsit megdöbbenek. – Uncsik az
órák. Vanda meséi szórakoztatóbbak voltak. – tette még gyorsan hozzá, és a
pohár szélén kezdtek játszani az ujjai.
- Mi szórakoztató abban, hogy szinte leigáztunk egy-egy teljes
fajt? És elfoglaltuk a lakóhelyüket? – kérdeztem kicsit élesebben a kelleténél.
Rám kapták a fejüket, de inkább felálltam és kiszedtem a húst egy tálba.
- Nincs leckéd? Megcsinálhatod itt is, ha még Jaredék nem
értek haza. Mondjuk a nappaliban. – bökött fejével az említett helység felé, mire
Jamie csak sóhajtott egyet, és kiment. Hallottam még, hogy bekapcsolja a tv-t
és, hogy Ian kitolja maga alól a széket. Mögém lépett és szorosan magához
ölelt. – Mi történt valójában? Nem szokott Jamie ilyen lenni. És biztos, hogy
elmondta neked. Szóval?
- Hallottad mit mondott, nem? Nincs más. – nem fordultam
felé, és nem is akartam. Átlátott volna rajtam. De szerintem így is átlátott.
Túl jól ismer.
Este kivételesen külön
zuhanyoztunk. Melanie jött be – vagyis inkább törte be az ajtót – miután
végzett az irodában, és Jamiet kereste. Ugyanis kapott egy levelet az iskolából,
hogy Jamie verekedett. Persze megmondták azt is, hogy miért, de Mel nem akarta
előhozni, amiért hálás voltam neki. Ian még mindig nem tudta, és nem is akartam
neki elmondani. Így is túl sokat idegeskedik, ha ki kell mennem a házból, hát
akkor, még ha tudná, hogy mi miatt verekedett Jamie. Hogy mi a téma a suliban.
Vagy inkább ki.
Míg én fürödtem, ő átment Jaredhez. Nem kötötte az orromra,
hogy miért én meg nem kérdeztem meg. Egyrészt nem bántam, mert nem kell tovább
fenntartanom az álarcot előtte, hogy minden rendben van. Pedig nem volt.
Egyáltalán nem.
Mikor először idejöttünk, az
emberek nagyon meg voltak rémülve, ahogy a szemembe néztek, és meglátták az
ezüstös csillogást. A Melék persze megpróbálták megnyugtatni őket, hogy nem
bántok senkit, és én is úgy beilleszkedtem, mintha nem is az lennék, ami
vagyok. Pedig az vagyok. Majd a szavak néha tettlegességig fajultak. Persze
szerencsémre nem olyan durván, de volt, hogy például, nekem jöttek a lépcsőn,
vagy ha bevásárolni voltam, azzal az indokkal vették el a szatyrokat a
kezemből, hogy segítenek, majd ledobták a lépcsőházban. Ezt leginkább csak
kamasz fiúk merték megtenni.
Ha anyákkal találkoztam – és
gyerek is volt velük – a legtávolabb húzódtak tőlem, és olyanokat mondtak, hogy
rá se nézz, messzire kerüld el, ő is olyan, mint azok, akik most utaznak, hogy
más életet tegyenek tönkre, és hasonlók. Próbáltam őket eltitkolni Ian elől,
amikor rá kérdezett, hogy miért vagyok ilyen búval bélelt, de amikor legurultam
a lépcsőkön, azt nem igen tudtam csak azzal megmagyarázni, hogy megbotlottam. Legtöbbször
viszont már nem vette be. Ő sem hitte el, hogy ennyire szerencsétlen lennék,
hogy leesek a lépcsőről. De csak akkor, ha egyedül vagyok. Egy alkalom volt,
amikor éppen hazafelé jött, fel a lépcsőn, és engem megint „bántalmaztak”.
Kicsit helyre rakta őket, így lassan megszűntek az ilyen reagálások a
megjelenésemre. De a mai tett, vagy inkább szavak, tényleg kiverték a
biztosítékot.
A könnyeim folytak, miközben
lassan lecsúsztam a zuhanykabin aljára. Nem tudtam, és nem is akartam tovább
visszatartani a zokogásomat. Kezeket éreztem a vállamon, mely alám nyúlt és
megemelve kiment a fürdőből velem. Lerakott az ágyra, majd gondolom a fürdőbe
ment, hogy törölközővel körbetekerhessen. Mellém feküdt, és szorosan a mellkasára
húzott. Belecsókolt a hajamba, majd tovább simogatta a hátam. Mintha az életem
múlna rajta kapaszkodtam belé, és mégjobban kitört belőlem a zokogás.
- Sajnálom. – akartam volna folytatni, de elcsuklott a
hangom a végére.
- Miért nem mondtad el, hogy mi volt a baja Jamienek
valójában?
- Sajnálom. Én csak... nem akartalak, hogy még ezen is
bosszankodj. Így is szinte te csinálsz mindent, ami kint van, vagy amit nekem
kéne elintéznem. Te vásárolsz be, dolgozol, elintézel papírokat. Én meg mit
csinálok? Egész nap a házban vagyok, főzök, és nézem a négy falat.
- Elszoktál menni bevásárolni. – közölte, és mintha
szemrehányás is lett volna a hangjában.
- Nem akarok mindent rád hagyni, nehogy azt hidd, hogy....
- Hogy mi? Hogy eltartalak? Hogy csak arra vagy jó, hogy
főzz, moss, takaríts rám? Vagy kielégítsd szükségleteimet? Nem Vanda. Én
szeretlek. És nem nehéz ez nekem hidd el.
- Dehogynem! – csattantam fel, és kibontakoztam a karjaiból.
Felültem, kihúzódtam az ágy szélére, felhúztam a térdeimet, és átöleltem őket.
– Látom, hogy mindennap későn, és hullafáradtan jössz haza. Szinte lerogysz a
székbe. Korán kelsz, hogy vásárolj, majd munkába mész. Miután megjöttél, még
segítesz másoknak is. Szinte hétvégén sem vagy itthon. Velem. – elkezdet megint
folyni a könnyeim, de nem foglalkoztam velük. Hagytam, hogy végig csorogjanak
az arcomon.
- Te mondtad, hogy keressek munkát, amivel eltudok tartani
egy családot! – kezdte felemelni a hangját, és megijedtem tőle. Velem még soha
nem kiabált. Mégjobban összehúztam magam, és halkan szólaltam csak meg.
- De nem így. Nem úgy, hogy közben meg magadat fárasztod ki
teljesen. Hadd dolgozzak én is! Keresek egy munkát a közelben.....
- NEM! – összerezzentem a hangjától – Láttam, hogy mit
csinálnak veled, ha kimész innen! És csak egy alkalom volt, amit én láttam!
Láttam, látom hogy tele vagy kék-zöld foltokkal, és ahelyett, hogy megmondtad
volna, hogy mi történt, azt mondat elestél! Hazudtál!
- És mit tettél volna, ha megmondom az igazat? Elmész, és
beléjük vered, hogy ne merészeljenek még rám sem gondolni? Én csak téged
akartalak megóvni. Nem akartam, hogy miattam aggódj, és ne tudj a munkádra
koncentrálni.
- Már késő. Ha elmész dolgozni, akkor meg azon fogok
idegeskedni, hogy ott jól vagy-e, és élsz-e még. – morogta az orra alatt, de
nem nézett rám. Elfordult, és elhúzta a száját. Elmosolyodtam, és közelebb
kúsztam hozzá. Lassan fordult vissza felém, és ahogy az arcára simítottam a
kezem, ős úgy húzta mosolyra a száját, és fúrta tekintetét az enyémbe. De egy
perccel később már nem mosolygott. Megfogta a kezem, és az ölébe helyezte. –
Mit mondott pontosan Jamie? Mert Jared nem teljesen mondta el az egészet.
Annyit mondott csak, hogy rólad mondtak valamiket, ami nem tetszett Jamienek. –
elhúztam a számat, és lehajtottam a fejem.
- Hogy miért rontom én még mindig itt a levegőt, meg, hogy
állítólag minden éjjel kiosonok, és kisgyerekeket rabolok el. Legalábbis
ilyenekkel riogatják a szülők a gyerekeket. Nem először hallom már. A
lépcsőházban is mondanak érdekességeket. Velünk kapcsolatban is. – még
halkabban mondtam az utolsó mondatot. Hitetlenkedve horkant fel, majd felemelte
a fejem az államnál fogva.
- Bármit mondanak is, ne törődj velük. Bebizonyítottad nem
egyszer, hogy te más vagy. És én így szeretlek. Meg Jared, Jamie, Melanie, Jeb,
Doki, Kyle és a többiek. Téged, Vándor. Vanda. Igaz, hogy nincsenek itt, de nem
felejtettek el ők se. Ha erre járnak, be szoktak hozzám ugrani, tankolni, vagy
olaj cserére, és szinte CSAK te vagy a téma. Ma például Kyle, és Napfény volt
itt. Bejöttek volna hozzád, de Napfény még nem igen szokta meg, hogy
rejtőzködjön napszemüveggel, meg ne olyan félősen viselkedjen, hogy gyanút
fogjanak esetleg. Kyle is annyira védi,
hogy ilyennek még nem láttam. Talán akkor, amikor elhozta Jodit, és téged
keresett, hogy mentsd meg. – emlékeztem arra a napra. Nagyon is. Akkor
döntöttem el először, hogy én is itt hagyom ezt a világot. De nem tudtam rajta
segíteni. A beavatkozás után már nem ébredt fel Jodi. Doki próbálkozott vele,
meg mi is szinte állandóan beszéltünk hozzá, de semmi nem tudta visszahozni.
Így Napfény maradt. – Meg a bátyám attól is fél, hogy összeakadnak egy
lélekkel, és Napfény mégis el akar majd menni. Bár én tartok tőle, hogy ott
hagyná a bátyámat. Így nem is maradnak egyelőre sokáig egy helyen. Egy megfelelő
kis házat keresnek nem messze egy várostól, de nem is benne. Valahogy a
külvárosra gondoltak azt hiszem. De mondtam nekik, hogyha erre járnak
legközelebb, nézzenek be. Régen láttad őket. – mosolygott rám, és arcomra
simította a kezét. Elmosolyodtam és közelebb hajoltam hozzá. Ő is felém, így
félúton találkoztak az ajkaink. Beletúrtam a hajába és szorosabban húztam
magamhoz. Átültem az ölébe, így pont vele szemben foglaltam helyet. Felnyögött,
ahogy kicsit mocorogni kezdtem az ölében. Valami nyomta a combom belső felét.
De nagyon.
- Drágám. A telefonod nyomja a combom. – mondtam halkan,
mert közben áttért a nyakam csókolgatására.
- Az nem a telefonom. – éreztem, ahogy belekuncog a bőrömbe,
és apró csókokkal hinti be, majd fogai közé csippenti a bőröm. Mégközelebb
próbáltam húzódni hozzá, de tényleg valami nagyon nyomott már. Ekkor
felsóhajtottam, és mégis távolabb húzódtam tőle.
- Ian! – felsóhajtott, majd nyelt egyet. Lassan leemelt
magáról és az ágyra ültetett. Értetlenül néztem rá. Most megbántottam? Ez
miatt? Kinyitottam a számat, hogy bocsánatot kérjek, de amint rá emeltem tekintetemet,
belém fagyott a szó.
Ennyire zavarban még nem láttam.
Az arca úgy nézett ki, mintha valami óriási dolog történt volna, vagy fog
történni, és ő nem tudná, hogy hogyan mondja el, vagy kérdezze meg. Szerintem
még akkor sem volt ennyire zavarban, amikor bevallotta, hogy szerelmes belém. A
hajába túrt, és tett két lépést az ajtó felé, majd megfordult és megint tett
két lépést az éjjeli szekrény felé. Vett vagy körülbelül tíz mély levegőt –
lehet, hogy több volt, de nem számoltam már a tízedik után – majd szembe
fordult velem, de olyan tanácstalan és kíváncsi lehetett az arcom, hogy
elnevette magát, és elpirult. Elpirult?! Majd megtette, amiről Melanie már
olyan sokat áradozott. Az eljegyzésük előtt, és az után is. Hogy milyen
romantikus volt Jared. És mennyire zavarban volt. Alig tudott megszólalni, és
többször is elkezdett róla folyni a víz, és izzadt a tenyere....
Arculcsapásként ért a felismerés engem is. Ian zavarban van.
Nem néz rám. Rója a köröket. Folyik az arcán szinte patakokban a víz, és a
farmerjába törli a tenyerét, és fél térdre ereszkedik előttem. Mit csinál?!
Kikerekedett szemmel néztem, ahogy a szemembe néz, és lassan a kezemért nyúl.
Mintha rongybaba lennék hagytam neki. Vett még egy mély levegőt, majd
megszólalt. Innentől már levegőt sem vettem.
- Vanda.... Tudom, hogy kb két éve ismerlek csak, de szerintem,
amiken keresztül mentünk együtt, és hogy nem hagytál el még mindig, meg,
hogy... – meghatódott mosoly húzódott az ajkaimra, ahogy próbálta összeszedni a
gondolatait, és mintha egy betanult szöveget mondana fel, koncentrálást láttam
rajta. Egy pillanatra becsukta a szemét, és ahogy ismételten kinyitotta szemét,
és szemembe nézett, elrontotta a szöveget. Elnevettem magam, és a szabad kezem
mutatóujját az ajkaira tettem. Lemondó sóhajt kaptam érte, és mielőtt megint
elkezdhette volna megszólaltam.
- Ian. Szeretlek, és tudom, hogy te is engem, de az nem
valami romantikus, ha Jared eljegyzési szövegét mondod el nekem. – elsápadva
nézett rám, de én csak tovább mosolyogtam. – Melanie elmondta, hogy milyen
izgatott volt Jared is, és szinte ugyanezt a szöveget kezdte el ő is. –
elengedte a kezem és egy sóhaj kíséretében leült a sarkára. Én elé térdeltem,
és két kezem közé fogtam arcát arra kényszerítve, hogy a szemembe nézzen. – Lehet,
hogy nem én vagyok a tökéletes feleség jelölt, és nem is leszek a
legtökéletesebb feleség, de szeretlek. És érted bármire képes lennék. Igen.
Igen, hozzád megyek. – nem akarta felfogni a szavaimat, vagy nem is ezt akarta
kérdezni – ilyen hosszú hallgatás után már kezdtem azt gondolni, hogy esetleg
én értettem félre a viselkedését –, de mielőtt teljesen elkeseredtem volna,
megfogta az arcom, és megcsókolt. Szorosan magához ölelt és éreztem, ahogy
szinte nevet, miközben engem csókol. Pár perc után levegő vétel miatt szakadt
el tőlem, és nyúlt a zsebébe.
- Ez volt, ami nyomott. – egy ékszerdobozt vett elő, amit
felpattintott és elővette a gyűrűt. Ismét kezébe vette a kezem és mielőtt felhúzta
volna, engem felállított, ő fél térden maradt, és megint feltette a kérdést.
Csak most egyszerűbben. – Vanda, hozzám jössz feleségül? – fülig érő mosoly
terült el az arcomon, és kimondtam azt, amire már azóta vártam, hogy
kimondhassam, mióta Melanie is kimondta.
- Igen. Örömmel hozzád megyek Ian O’Shea. – Felhúzta végre a
gyűrűt, majd felállt és miután felkapva megpörgetett, vagy háromszor, végre meg
is csókolt.
A gyűrű:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése